3. fejezet

Jade egy kabátot vett magára, s úgy indult ki, a pajtába. A kis istállószerű helységben égett a lámpa, s egy ló keserves nyerítése töltötte ki a csendet. A lovak többsége álmosan lógatták a fejüket, s bóbiskoltak, ám jó néhány patás inkább az eseményeket figyelte.
- Na, mi a helyzet? – Jade apja mellé lépett, aki a vajúdó kancát figyelte.
- Elfolyt a magzatvize- Peter, Jade apja egész nyugodtnak tűnt, lányával ellentétben. Jade idegesen jártatta a lábát, s közben ezer meg egy dolog jutott eszébe. Mi lesz, hogyha komplikáció lép fel? Esetleg Lady Aisha nem elég erős?
- Nézd!- a lány gondolatait apja szavai szakították félbe. Az unikornis kanca a szalmán elfeküdve zihált fájdalmában, miközben hátul megjelent egy pár apró pata. Peter gyors kinyitotta az ajtót, majd a ló mellé térdelt. Halk szavakkal nyugtatta, s bíztatta tovább, készenlétben, arra az esetre, ha tényleg segítenie kellene.

Húsz perccel később Peter Hoack a magzatburkot szétszakítva szabadította ki a jövevényt.
A két ember, Peter és Jade egyszerre fagyott le, s állt meg bennük az ütő. Nem véletlenül…
A várt ezüstszínű egyszarvú csikó helyett, valami más bukkant elő a burokból. Egy fekete, kissé még csatakos csikó, vörös sörénnyel, és narancs szemekkel. Testén különleges mintákkal és jelekkel. Patáit pihés szőr fedte, s a farkas is háromfelé ágazott.
- Ez… ez- Jade nem találta a szavakat.
- Mi a… ?!- kerekedett el még jobban a lány apjának szeme. Lady Aishanak nem tűnt fel semmi furcsa, s boldogan üdvözölte csikóját, miközben nekiállt megtisztítani.
Egy órával később a kancacsikó még remegő lábaival állt patára. Jade elfogadva a csikó másságát segített neki az első etetésnél, s a csikó fejét anyja emlőihez nyomta. Az újszülött kanca egyből rájött, hogy milyen finom is az anyai tej, s torkosan kezdett el szopni, közben farkát, vagyis farkait jobbra-ballra csóválta.
- Nos, az egyszer biztos, hogy nem mindennapi csikó. Találtál már neki nevet?  - Jade a boksz ajtajára támaszkodva figyelte a csikó első szoptatását, mikor apja mögötte termett.
- Molten. Azt hiszem illik rá ez a név, és Lady Aisha után még megkapja a Lady nevet is, a kis hölgyike, szóval Lady Molten – nézte ámulattal az új életet megtestesítő csikót a lány.
- Jó név – nézte a férfi is a kanca és csikója meghitt jelenetét- Ám, most már tényleg mennünk kellene lefeküdni! Engem holnap vár a munka, és neked is jó sok dolgot akad, gondolom- Jade szófogadóan bólintott, majd visszafordult a lovaihoz. Apja még pár percet adva neki hagyta magára, s még a lányra bízta az istálló bezárását is.
- Szép álmokat én drágáim- suttogta a lány, mikor meglátta, hogy Lady Molten a szalmán elfeküdve csukta le a szemeit. A csikó pár pillanat alatt elaludt, anyja pedig csendesen figyelte. – Jó kislány!- vakargatta meg Jade a hófehér kanca orrát, majd még egy utolsó pillantást vetett a boksz lakóira, s otthagyta őket. A lámpát lekapcsolva zárta be maga mögött a pajta külsejű istállót.

Bent a szobájában még nézelődött egy kicsit az ablakon keresztül a lány. Az istállót nézte, ahol a lovai épp aludtak. Már alig várta, hogy a csikója elég nagy legyen ahhoz, hogy kiengedhesse.
Jade bebújt a puha ágyba s lehunyt szemei előtt ott látta a felnőtte cseperedett Lady Moltent, miközben együtt száguldanak a széllel, s minden akadályt legyőzve érnek be a célba. Mert ők ketten a legjobb barátok lesznek!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés