9. fejezet

Jade tíz perccel később, valamivel nyugodtabban, állította meg a lovát. A kereszteződéshez ért, mely válaszút elé állította. Melyik ösvényen menjen tovább? A távolból látni lehetett ahogy a bal felé mutató nyíl a falu felé mutat, ahol a házak kéményéből füst szállt fel. Vagy előre? Az előre út a bányák felé vezetett.
A lány túl zaklatott volt ahhoz hogy dönteni tudjon, így hát becsukta a szemét, majd elindította a lovát. A ló engedelmesen lépkedett előre, s míg nem kapott a lefordulásra engedéélyt egyenesen ment. Pár másodperccel később miko Jade kinyitotta a szemét már legalább húsz méterrel elhagyta a jelzőpóznát.
Fejét visszafordítva meredt előre. A bányák felé vette az irányt. Ki kell derítenie mi is történik ott. Nem is az apja miatt, vagy a vas miatt. Sokkal inkább önmaga miatt. Valami miatt, hogyha a bányákra és minden körülötte lévőre gondolt átjárta az egész testét a furcsa ám oly ismerős érzés. Még maga sem tudta, hogy mi az, de ki akarta deríteni.
A lány megbökte a nagytestű ló oldalát, mely egyből ügetésbe váltott. Miközben előre haladtak a lány úgy érezte, mintha valaki figyelné. Mintha az utat szegélyező bokrok közül bármikor előugorhatna valami.
A kabátja cipzárját teljesen felhúzva próbálta melengetni lefagyni készülő végtagjait, közben pedig árgus szemekkel figyelte a környezetét.

Tíz perccel később Jade megpillantotta a távolban a hegy oldalában lévő barlangbejáratokat, melyek a bánya aljához vezettek. A lovát gyorsabb tempóra ösztökélve meredt előre a ló két füle között.
Aztán egyszer csak a mén, mely mindaddig engedelmesen viselkedett megmakacsolta magát, s megállt. Jade a hirtelen és váratlan fékezéstől előrelendült, és beverte az orrát a ló nyakába.
- Áúú- nyögött fel a lány, majd kezét fájó érzékszervére tette. Szerencséjére nem vérzett az orra, csak borzasztóan sajgott. – A fenébe is, most meg mi van?  -Jade megnyomta a ló oldalát, hogy ismét elinduljon, ám az ellenszegült a parancsnak. Másodszorra is megpróbálta a lány, ám akkor már kicsivel erősebben bökte oldalba a lovat, hasztalanul. Jade végül úgy döntött, hogy ha már nem képes elindulni a ló, akkor majd ő leszáll és vezeti.
A lány óvatosan lecsússzant a ló nyergéből, és a kantárral a kezében indult előre. Miközben az egyre rosszabbra forduló időben haladt előre arra gondolt, mennyire hiányzik neki a lova, Lady Molten. vajon mi lehet vele? Vajon hiányzik neki? Mert ő borzasztóan hiányzott a lánynak.

A bánya bejáratánál csillék sorakoztak, üresen. A lány az egyik csilléhez kötötte a lovát, majd a bánya bejáratához ment. A bejárattól tíz-tizenöt méterre állt meg, s kezdte el kémlelni a sötétet. Majd valami olyan történt, amire nem számított. A barlangból egy nyerítés szólalt fel. Egy hangos, hívó nyerítés. Jade még minkább kémlelni kezdte a barlangot, majd lassan egy test körvonalait látta meg.
- Molten!- kiáltotta lány, amikor felismerte lovát. Nem tudta, hogyan került oda a kanca, de nem is érdekelte. Jade futni kezdett a barlang felé, hogy megérinthesse, megölelhesse lovát. A fekete, vörössörényű ló is így tett. Futni kezdett a barlangban.
Jade mikor látta, hogy a ló nem szándékozik megállni, s el fogja ütni megállt, s hátrálni kezdett. Az egyik lába megcsúszott egy befagyott tócsán, s ennek következtben a lány hanyatt esett. Rémülten, zihálva várta, hogy szeretett lova eltipossa. Már csak pár méter volt hátra, mikor jade rájött, hogy ez a ló nem Lady Molten. valahogy más volt. A tekintete. Igen, a tekintete nem olyan volt mint az ő lováé, hanem más.
De már késő volt ezen gondolkozni, mert már nem volt idő menekülni.
Jade még látta, hogy két méterre tőle a fekete ló felágaskodik, ám többre nem emlékszik.
Hirtelen nagy fehérség támadt. Minden eltűnt a lány körül. A fekete ló, a hó, a bánya, az ég… minden.
Aztán a nagy fehérségben, a lánytól nem messze egy alak kezdett el kibontakozni. egy ismerős alak. a lány nem félt, mert tudta, hogy most már biztonságban van.
meghalt volna?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés