10. fejezet

Jade még mindig a közeledő alakot figyelte. Először nem hitt a szemének, s véglegesen meg volt róla győződve, hogy meghalt.
Tőle alig két méterre állt meg a négy lábú lény, aki egy percre sem vette le a szemét a lányról. Jade szemeit végigvitte az egész alakon. Mérete egy pónilóéval egyezett meg, feje finom vonású volt, s sárga hóka díszelgett rajta. Fülei mögül zöld szarvak villantak elő. A nyakában egy csengő lógott, mely hangtalanul pihent a mellkasán. Lábain zokni szerű piros-fehér csikok ékeskedtek. Farka tövében pedig egy masni volt. Chraspa.
- Me… meg… meghaltam? –Jade először nem is tudta mit mondjon, majd szép lassan sikerült kipréselnie magából valamit.
- Nem, a tested még él – a lány a szemei elkerekedtek, s fejét forgatva kereste, a személyt, aki megszólalt. Végül tekintette Chraspán állapotott meg. Szemeivel fürkésző pillantásokat vetett.
- Ki volt ez? És miért mondtad azt, hogy még? – Jade le nem vette a szemét a lóról, aki mozdulatalanul állt, és őt bámulta.
- Mert ha nem térsz vissza, akkor a tested megfagy a hóban- Jade lemerte volna fogadni, hogy az előtte álló mesebeli ló beszélt hozzá, ám nem vette észre, hogy egy pillanatra is megmozdult volna a szája.
- Oh, milyen buta vagyok, a lovak nem beszélnek!- mosolyodott el magán a lány.
- Nem vagy buta, csak tudatlan- szólalt meg ismét a gazdátlan hang, ám ekkor már Chraspa is adott valami életjelet. Egy lépést közeledett Jadehez, aki ijedten távolodott.
- Ez… ez… te voltál? Te beszéltél? – nézett mélyen a ló szemeibe a lány, aki válasz helyet csak bólintott egyet. Jade felnyögött, majd az egyik kezét a szívéhez emelte. Úgy érezte menten elájul, ám az valamiért nem történt meg.
- Mi történt velem? – szedte össze magát Jade, s beszélt végre folyékonyan. – Mi… mi volt az a…? – a lány nem tudta folytatni, mert belül egy rossz érzés kezdte el emészteni. Egy kellemetlen, félő érzés.
- Vannak dolgok, melyekről jobb, ha nem tud az ember – bölcselkedett Chraspa.
- De én tudni akarom! Az a valami… egy pillanatig azt hittem a lovam az, Lady Molten, de rá kellett jönnöm, hogy nem – halkult el a szava a mondat végén.
- Oh, igen. A legsötétebb pillanatokban a gonosz mindig a hozzánk közel állóval szúr hátba minket- a zöld-fehér ló szája még mindig nem mozgott miközben beszélt, ám ez már kevésbé érdekelte Jadet. Jelen pillanatban csak is az elmúlt események jártak a fejében.
- Most hol vagyok? Te… te mentetél meg? – merültek fel az újabb megválaszolatlan kérdések a lányban.
- Ez egy időtér. Itt nincs idő. Nem múlnak a napok, az órák, a percek… Igen, mondhatjuk, ám én sem tudok neked végleg segíteni, ha te nem akarod. Emlékezz, a tested még mindig a fagyos hóban fekszik, és nincs segítség.
- Te jó ég! Hogy… fel kell ébrednem!- szorította ökölbe a kezét a lány, majd azon kezdett el morfondírozni, hogy ha ez egy álom, akkor fel kell ébrednie, mert tényleg halálra fagyhat.
Jade észre sem vette, hogy Chraspa, közelebb lépett hozzá, s már csak centik választották el.
A ló valamit mormogott, mire a szarvai világítani kezdtek. A nagy fehérséget betöltötte a tiszta zöld fény.
- Na ra mi ta fa o hoka – mondta kicsivel hangosabban, majd a világító szarvakkal megérintette a lányt, aki mit sem értett a helyzetből.
A fény olyan erős volt, hogy a lánynak be kellett csuknia szemét. Mikor ismét kinyitotta eltűnt a fehérség, és a kis ló méretű megmentő is. A lány ismét érezni kezdte a környezettét, és fázott. Nem is csoda, hisz a hóban feküdt, félig átázott ruhában. Szemeit résnyire szűkítve nézett körbe, s próbált valami ismerőset találni a helyen, ami alapján be tudja magát tájolni. Aztán mikor felnézett egy táblát vett észre. Egy már többször is látott táblát. A kereszteződésnél volt. Chraspa, az ő őrangyala ide hozta, messze a bányától.
A lány elmosolyodott, s halkan elsuttogott egy „köszönöm”-öt. Mikor Jade nagy nehezen, agyon fagyott végtagokkal felállt, ott állt mellette a lova, akit kölcsönbe kapott. A lány nem tudta, hogyan került oda, de nem is érdekelte. A nyeregbe felhúzta magát, majd kezeit bedugta a ló meleg sörénye alá, s elindította a falu felé a lovat. Az égen csillagok voltak, szóval elég sokáig kint lehetett, csak azt remélte, hogy nem aggódtak érte túlságosan.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés